Összegzés

William Blake 1789-ben publikálta a jól ismert „A bárány” című költeményt „Az ártatlanság énekei” című gyűjteményében. Ez a teremtéssel, az ártatlansággal és a természeti világra gyakorolt ​​isteni befolyással kapcsolatos kérdéseket vizsgálja.

A vers tompa nyelvezetű, több kérdésből áll, amelyek egy bárányhoz szólnak. A beszélő azzal kezdi, hogy megkérdezi a Bárányt a készítőjéről, és azon töpreng, hogy ki alkotta, és milyen jóindulatú, könyörületes volt. A vers a Bárány jellegzetességeinek – puha gyapjújának, vidám, ártatlan bömbölésének – hangsúlyozásával a kedves alkotó képét emeli ki.

Az előadó a Bárány teremtéssel kapcsolatos álláspontját mérlegeli a vers folytatása közben. A Bárányt a természet más aspektusaihoz kapcsolják, beleértve a patakot és a napot, kiemelve Isten teremtésének koherenciáját és eleganciáját.

A vers végén a beszélő elmondja, hogy Jézus Krisztus teremtette a Bárányt, akit „Isten Bárányának” is neveznek. A Bárányt metaforaként használják Krisztus kedvességének, tisztaságának és önfeláldozásának ábrázolására. A beszélő azt a hasonlatot hozza fel, hogy minden dolog teremtője gyereknek is tekinthető, ami az isteni jelenlét tisztaságát és egyszerűségét jelzi.

A „Bárány” című költemény jól példázza Blake-nek a mindenben benne rejlő kedvességbe és isteniségbe vetett hitét. Hangsúlyozza az összes élőlény és teremtőjük közötti kapcsolatot, és tiszteli az ártatlanság szépségét. A verset gyakran olvassák a „The Tyger” című társversemmel, amely az élet egymásnak ellentmondó aspektusait és a teremtés összetettségét vizsgálja.

Elemzés

1. strófa

A „Bárány” egy vers üzenettel. Ebben a versben a költő tiszteli Urunkat, Jézus Krisztust, aki szelíd és szelíd volt, mint a bárány, és tiszta és ártatlan, mint a kölyök. A fiatal fiú megkérdezi a Bárányt, hogy tudja-e, ki adott neki életet, adott neki táplálékot a folyón és a réten, és élettel áldotta meg. A kölyök megkérdezi, tudja-e a Bárány, hogy ki adta neki azt a fényes és selymes gyapjút, amely ruhájaként szolgál, és ki adta neki azt a gyönyörű hangot, amely örömmel töltötte el a völgyet.

William Blake A bárány című versének 1. versszakában a Bárányhoz beszélni szándékozó fiatal röviden leírja a kis állatot, ahogy látja. A Bárány életajándékot kapott, a patak mellett és a réten keresztül táplálkozó képességet, ragyogó, selymes gyapjút, amely ruhájaként szolgál, és édes hangot, amely felvidítja a völgyet. Tudja a Bárány, hogy ki alkotta? A vers kezdő soraiban végig ugyanaz a kérdés hangzik el. Megkérdezik a Kis Bárányt, hogy ki készítette őt a kisgyerek, aki azt is szeretné tudni, tudja-e. A kisfiú kíváncsi arra, aki életét adta a Báránynak, és gondoskodott róla, amikor az a rét másik oldalán, a folyó közelében lakott. H megkérdezi a Bárányt is, aki a legpuhább, leggyapjúbb és legfényesebb kényelmes testtakarót (ruhát) adott neki, honnan szerezte.

Itt egy bárány valósághű ábrázolását kapják az olvasók. Az ártatlan gyermek folyamatosan azt kérdezi a versben szereplő Báránytól: 'Ki alkotott téged?' A Bárányt az a gyerek is kérdőre vonja, aki ilyen kedves, bömbölő hangot ajándékozott neki, kellemes hangszínnel tele a szomszédos völgyekben. A gyermek ártatlansága, a kezdeti lépés Blake igazságkeresésében, kiemeli a versszakot.

'Az ártatlanság gyermeke intuitívan él, spontán közösséget élvez a természettel, és mindenben az istenit látja.'

2. strófa

A vers 2. versszakában ott van a Bárány, Krisztus és a gyermek azonosítása. Mivel Krisztus szelíd és alázatos, mint a bárány, ő is Bárány mellett megy. Krisztus is gyerek volt, amikor először érkezett erre a világra, mint Isten Fia. Ebben a költészetben a gyermek úgy szólítja meg a Bárányt, mintha egy másik gyerek lenne, aki megérti, amit mondanak. A Bárány gyengéd és szelíd, hasonlóan a gyermekhez, nagy örömet okoz a gyermeknek. A vers megragadja a gyermekkor lényegét, beleértve annak ártatlanságát, tisztaságát és szelídségét, valamint a gyerekek kis dolgok iránti szeretetét.

A vers vallásos felhangot kap, mert Krisztust gyerekként ábrázolja. Ez pásztorköltészet. Az élvezet és a tisztaság másik reprezentációja Blake-ben a pásztorköltészeti jegyzet. A gyermek William Blake A bárány című versének első versszakában a Báránynak feltett kérdésekre válaszol a 2. versszak következő tíz sorában. A kisgyerek szerint Báránynak is nevezik azt, aki megalkotta a Bárányt, és elárasztotta az első versben említett számos ajándékot.

Jézus Krisztus bárányként emlegeti magát. Jézus, a Bárány szelíd (lágy természetű) és szelíd (behódoló), és az emberiség dicsőségére gyermekként öltött emberi formát. Mindkettőjüket Jézus nevén hívják, a mesemondó (én) pedig egy kisgyerek. A Gyermek, Bárány és Megváltó (Jézus) Szentháromságának megteremtése érdekében a Bárány felismeri Krisztust.

Következtetés

Összefoglalva, William Blake „A bárány” című költeménye a természeti világban létező szentséget, ártatlanságot és isteni jelenlétet tiszteli. Az előadó kíváncsi, hogy ki a Bárány készítője, miközben kérdéseket tesz fel neki, miközben dicséri annak szelídségét és szelídségét. A vers kiemeli az Isten, az emberiség és minden más élőlény közötti kapcsolatot, miközben bemutatja Blake nagy tiszteletét a természet szépsége iránt. A vers Jézus Krisztust a Bárányhoz köti azzal, hogy kifejti, hogy a Bárányt Isten Báránya teremtette, hangsúlyozva a gyengédség, a tisztaság és az önátadó szeretet isteni tulajdonságait. A vers elbűvölő, és félelmet és tiszteletet kelt az alkotás iránt, mert Blake élénk képeket használ ritmikus nyelvezetű. A „Bárány” érzelmi emlékeztetője az univerzumban rejlő jóságra és isteniségre arra ösztönzi az olvasókat, hogy elmélkedjenek az élet mélyebb jelentőségéről és titkairól.